Boa perpill
Sok vad és egzotikus mentésével volt dolgunk, de ilyen esettel még nem.
Alapítványunkhoz segítségkérés érkezett, hogy Dunaharaszti utcáin egy kígyót találtak. Először hitetlenkedve álltunk a bejelentés előtt, hiszen 99%-ban siklós bejelentések érkeznek, mint az kiszállásaink alkalmával be is bizonyosodik. Ezúttal nem így történt.
A bejelentés bizony egy 120 cm hosszúságú Boa constrictor volt, aki kihűlve tekergőzött az út menti levágott faágak között. A boát befogtuk és most keressük a gazdáját magyarázatot kérve, miként kerülhetett egy ilyen hüllő az utcára.
A vizsgálatok alapján legyengült, kihűlt, de betegség nem került megállapításra. Elkülőnítve tartottuk a 2 hetes megfigyelési idő alatt, amit köszöni szépen nagyon élvezett. A korábbi tulajdonosa nem jelentkezett, így gazdikereső státuszba került, aki minden kétséget kizáróan hozzáértő, gondos állattartó lesz.
Látható a képeken, hogy "perpill-anat" nagyon jól érzi magát!